Látnivalók programok

Debreceni VirágkarneválDebreceni Virágkarnevál

Így ünnepel a cívis város: tengernyi virág, mesés kompozíciók, lelkes fellépők, karneváli hangulat és színes program sorozat. Ez a mi Virágkarneválunk. 

A debreceni rendezvények közül talán a leglátogatottabb a Debreceni Virágkarnevál. Sok-sok évvel ezelőtt még csak virágkorzó, virággal díszített kerékpárok, helyi iskolás csoportok bemutatói jelentették a „Virágkarnevált” a város számára, mára azonban egy színvonalas fesztivállá nőtte ki magát ez a nagyrendezvény, amely minden évben turisták ezreit vonzza a cívisvárosba a környező területekről és messzi földről is. Mondhatni megtöbbszöröződik a 200 ezres lakosú város lélekszáma és nem csak a nagy esemény napján, hanem már az azt megelőző napokban is, hiszen a Virágkarnevál és a hozzá kapcsolódó színes programajánlat már egy teljes hétig képes lázban tartani a kíváncsi nézőközönséget.

Ahhoz, hogy az ideérkezőket sikerüljön ámulatba ejteni és elkápráztatni, hónapokkal ezelőtt elkezdődnek a Virágkarnevál előkészületei. A szervezők virágba öltöztetik városunkat, így emlékeznek meg Szent István királyunkról és az államalapítás ünnepéről. A Virágkarneválon felsorakoztatott virág kocsik száraz és élő virágok tízezreiből készülnek, az elkészült kompozíciók pedig minden évben kellemes meglepetéseket okoznak a közönségnek, melyet a fantázia és a kreativitás határtalanságával érnek el a szervezők.

A Virágkarnevál fényét számos magyar és nemzetközi előadó művész, tánccsoport, fúvós zenekar, akrobata és az ő produkcióik emelik, akik fáradtságot nem ismerve, széles mosollyal „járják” végig a Virágkarnevál útvonalát, majd az esti órákban újra kezdik, immár a kivilágított város főutcáján, csak azért, hogy emlékezetes pillanatokat szerezzenek mindenkinek. A Virágkarnevál záró akkordja, és talán a rendezvény legnagyobb durranása az esti tűzijáték és görög-tűz, melyet a téren összegyűlt karneválozó tömeg izgatottan és már türelmetlenül vár, de a sziporkázó fények és a csodálatos látvány kárpótolja a várakozással járó kellemetlenségeket és talán meg is győzi a látogatót, hogy jövőre érdemes újra eljönni a Debreceni Virágkarneválra…
 

Kapcsolódó képek


KLK Hotel Campus Hotel College Hostels West Hostels